La Llorona: Legenda, Eredetek, Változatok és Jelentés

Fedezd fel, ki La Llorona, hogyan kapcsolódik legendája Cihuacóatlhoz és La Malinche-hez, és miért marad a síró nő egy erőteljes kulturális figura.

A Texcoco-tónál egy nő bukkant fel és sírt a vízen át. Ez a jelenet Bernardino de Sahagún (1499–1590) által rögzített hatodik előjelhez tartozik, amely írásos beszámoló, amely gyakran kapcsolódik La Lloronához, akinek neve spanyolul egy gyászoló nőt jelent.

Ki La Llorona?

La Llorona egy gyászoló figura a mexikói és latin-amerikai hagyományban, amelyet Mexikóban, Közép-Amerikában és Észak-Dél-Amerikában mesélnek el. Neve spanyolul annyit jelent, hogy egy síró nő, közvetlen utalás a jelenlétéhez kapcsolódó hangokra.

A központi történet folyók, tavak, csatornák vagy más víztestek mellett helyezi el. Azt mondják, hogy azokat a gyerekeket keresi, akiket megfullasztott, sötétedés után jelenik meg, és gyászolva kiált. A legismertebb verzió Maria-ként azonosítja, egy anyaként, aki megölte két fiát egy folyóban, majd ott maradt, ahol meghaltak.

A kiáltása általában így hangzik: "Mis hijos! Mis hijos! ¿Dónde están mis hijos?" Angolul ez annyit jelent, hogy: "Fiaim! Fiaim! Hol vannak a fiaim?" A szavak azonnal felismerhetővé teszik a történetet, még akkor is, ha a helyszín, a gyerekek életkora és a figura megjelenése változik.

La Llorona nem egy rögzített karakter, egyetemes eredettel. Története egy családi tragédiát, régebbi őslakos képeket, regionális vízszellemek hagyományait és későbbi kapcsolatokat ötvöz mexikói történelmi alakokkal. Ez a keverék magyarázza, miért osztoznak a beszámolók ugyanazon kiáltáson, miközben eltérnek abban, hogy ki volt és hol jelenik meg.

A megfulladt gyermekek története

A legismertebb verzióban Maria-nak két fia van. Egy válság után, amely a férjével kapcsolatos, a gyerekeket egy folyóhoz viszi, és megfullasztja őket. Az, hogy mit tett, túl későn tudatosul benne. Maria ezután a folyóparton keresi a gyerekeket, de a halál végleg elválasztotta őket egymástól.

A folyó fontos, mert ez lesz a bűncselekmény színhelye és a határ, amelyet nem tud átlépni. La Llorona mozgása a víz mentén a magánszomorúságot egy megismételt nyilvános találkozássá alakítja: az emberek hallják őt, mielőtt látnák, és a hang visszautal a gyerekekre, akiknek halála létrehozta a büntetését.

A történet figyelmeztetésként is működik, amelyet a gyerekeknek mesélnek. Egy éjszakai kiáltás a folyó mellett emberi forrást kap, és a víz közelében való bolyongás veszélye könnyebben megjegyezhetővé válik. Mégis, ha a mesét egy egyszerű leckére redukáljuk, akkor elveszítjük érzelmi erejét. Maria egyszerre anya, gyilkos, gyászoló és kísértet. Szomorúsága nem törli el a felelősséget a megfulladt gyermekekért.

Különböző elmondások módosítják a tragédia okát. Néhányan a férj általi elhagyást hangsúlyozzák; mások a féltékenységre, szégyenre vagy kétségbeesésre összpontosítanak. A név Maria, a két fiú, a folyó és a megismételt keresés alkotja a legszélesebb körben elismert struktúrát, de a szóbeli mesélés lehetővé teszi, hogy minden közösség a részleteket módosítsa.

A legkorábbi írásos nyom

A La Lloronához kapcsolódó legkorábban dokumentált írásos anyag nem a modern Maria történetének teljes, végleges verziója. Ez Bernardino de Sahagún nyolc baljós előjelének egyikének beszámolója, amely állítólag megjósolta a spanyol hódítást Mexikóban.

Sahagún 1499 és 1590 között élt. A hatodik előjelben egy Cihuacóatlhoz, egy azték istennőhöz kapcsolódó nő bukkant fel a Texcoco-tóból, és panaszkodik. A tóból való megjelenése és megismételt kiáltásai fontos jellemzői a későbbi La Llorona beszámolóknak, különösen a figura vízhez és gyászhoz való kapcsolódásának.

Ez a megkülönböztetés fontos. Sahagún feljegyzése kapcsolódó elemeket dokumentál, nem bizonyíték arra, hogy minden modern elmondás egy teljesen kidolgozott narratívából származik, amelyet abban a pillanatban írtak. A beszámoló nem állítja, hogy Maria a nő, nem adja meg a két megfulladt fiú ismerős történetét a későbbi formájában, és nem tisztázza, hogyan kombinálódtak az őslakos hagyományok és a gyarmati korszak mesélés.

Tehát, amikor az emberek a La Llorona első írásos feljegyzését kérdezik, a gondos válasz az, hogy Sahagún hatodik előjele egy korai dokumentált forrás, amely a figura képi világához kapcsolódik. Ez nem a teljes La Llorona legenda végleges első kézirata. Az írásos nyom inkább azt mutatja, hogy a Texcoco-tóból előbújó gyászoló nő egy régebbi réteghez tartozik a hagyományban.

Cihuacóatl, La Malinche és identitás

Cihuacóatl egy fontos prekolumbiai kapcsolatot biztosít. Sahagún hatodik előjelében a gyászoló nő ezzel az azték istennővel van kapcsolatban. Ez a kapcsolat La Lloronának egy szent és politikai dimenziót ad, amely túlmutat a későbbi beszámolón egy anyáról, aki megöli a gyermekeit.

La Llorona La Malinche-hez is kapcsolódik, a Nahua nőhöz, aki Hernán Cortés tolmácsaként szolgált. Ez a La Malinche kapcsolat gyakran a hódítás, a kulturális törés vagy a árulás szimbólumaként keretezi a kísértetet. Ez egy olyan értelmezés, amely a történetre rakódik, nem egyetemes elfogadott azonosítás.

A történelmi részletek bonyolítják a egyszerű egyenletet. La Malinche Hernán Cortésnek szült egy fiút, Martín Cortést, akit az első dokumentált mestizo mexikainak tartanak, akit név szerint ismernek. Mivel a modern történet az anyaság, a szétválás és a világok között rekedt gyermekek köré összpontosít, néhány mesélő La Malinche történetét La Lloronához köti.

Ezeket a kapcsolatokat meg kell tartani különállónak. Cihuacóatl a Texcoco-tóhoz kapcsolódó régebbi előjelhez tartozik; La Malinche a spanyol hódítás és annak következményeihez; Maria a legismertebb családi tragédiához. Ezek az értelmezésben átfedik egymást, de egyik sem mutatható be minden La Llorona verzió egyedüli eredeteként.

Regionális változatok az amerikai kontinensen

La Llorona különösen gyakori a Puebla, Guanajuato, Guadalajara, Hidalgo, Ciudad de México és Estado de México területeivel kapcsolatos beszámolókban. Ezekben a mexikói környezetekben az alapvető minta felismerhető marad: egy nő kiáltása, a vízhez való kapcsolódás és a gyász, amely a gyermekek köré összpontosul.

A New Mexico-i verzió a környezetet és a családi körülményeket konkrétabb formába önti. Ott az anya a Rio Grandéba dobja a gyermekeit. A gyerekek valószínűleg körülbelül hat vagy hét évesek voltak, amikor a férj elhagyta őket, egy részlet, amely az elhagyást a történet azonnali okává teszi. Ezt a beszámolót nem szabad felcserélni a Texcoco-tó előjelével vagy minden mexikói verzióval.

A hagyomány Texasban is megjelenik, ahol La Llorona talán a legszélesebb körben ismert kísértet az államban. Mexikón és az Egyesült Államokon túl a legenda megtalálható Közép-Amerikában és Észak-Dél-Amerikában is. A közösségek közötti mozgás segített megőrizni a központi figurát, miközben megváltoztatta a folyót, a családi történetet és az okot, amiért a víz mellett marad.

Ezek a regionális változatok felfedik, hogyan utazik a szóbeli hagyomány. Egy folyó, amelyet egy beszámolóban említenek, másutt tóvá, csatornává vagy helyi parttá válhat. A kiáltás és a gyászoló anya folytonosságot biztosít; a földrajz helyi jelentést ad.

Hogyan írják le La Lloronát

A leggyakoribb vizuális profil La Lloronát egy fehér ruhában lévő nőként ábrázolja, hosszú sötét hajjal. A kép szűkszavú, de jellegzetes: a világos ruha elválasztja őt az éjszakától, míg a haja részben eltakarja vagy keretezi az arcát.

Az arca a verziók között változik. Néhány beszámoló lóarcot ad neki; gyakrabban azonban borzalmasan üres. Ez az üresség a figyelmet az azonosítható emberi identitásról a találkozás sokkoló élményére irányítja, amikor egy figura néz ránk, aki szinte ismerősnek tűnik, de nem olvasható.

A kezei éppoly emlékezetesek lehetnek, mint az arca. Egy rögzített leírásban hosszú körmei úgy csillognak, mint a fényes ón a holdfényben. Ez a részlet kemény, tükröződő minőséget ad egy egyébként folyékony figurának, amely a folyókkal és könnyekkel kapcsolatos.

Nincs egyetlen megjelenés, amely az egész La Llorona hagyományt irányítaná. A fehér ruha, sötét haj, olvashatatlan arc és fénylő körmök visszatérnek, de minden elmondás eldönti, hogy a nő mennyire látható.

A szóbeli meséből kulturális jelenséggé

La Llorona mozgása a beszélt beszámolókból a nyomtatásba és a nyilvános reprezentációba azt mutatja, hogy a hagyomány nem korlátozódik egy történelmi időszakra. Bess Lomax Hawes írta a "La Llorona in Juvenile Hall" című klasszikus dolgozatot, amely a 1960-as években egy kaliforniai fiatalkorúak börtönében keringő történetekről szól. A helyszín bemutatja, hogyan működhetett a mese egy közösségen belül, távol a folyóktól és tavaktól, amelyek a régebbi formáival a leginkább kapcsolatban állnak.

A legendát Edward Garcia Kraul és Judith Beatty könyvében is közzétették. Az ilyen gyűjtemények megőrzik a találkozásokat és elmondásokat, miközben elérhetővé teszik azokat a közösségeken kívüli olvasók számára, ahol keringtek.

Egy nyilvános szobor fizikai jelenlétet ad a figurának. A mexikói Xochimilco egyik szigetén 2015-ben készült egy La Llorona szobor. Egy másik leírás egy kőszobrot az Xochimilco, Mexikóváros Chinampas területén azonosít, díszítő kavics alapzattal és kókuszrost kötélen készült szoknyával.

Ez a szobor nem bizonyítja, hogy egy verzió történelmileg helyes. Inkább azt mutatja, hogyan tud La Llorona a beszélt figyelmeztetésből és családi emlékezetből könyvekbe, kutatásokba, turizmusba és polgári kiállításba kerülni, miközben megőrzi vízhez és veszteséghez való kapcsolatát.

La Llorona a modern képkultúrában

A 2019-es horrorfilm A La Llorona átka a figurát a 17. századi Mexikóból származó kísértetként mutatja be. Ez a választás egy kortárs filmet ad egy történelmi kiindulóponttal, miközben lehetővé teszi, hogy a kísértetet a modern horror közönség számára átalakítsa.

A filmes adaptációk általában olyan döntéseket hoznak, amelyeket a szóbeli elmondások nyitva hagyhatnak. Látható testet kell adniuk La Lloronának, szabályokat kell felállítaniuk a megjelenéseire, és összekapcsolniuk kell a cselekedeteit egy megtervezett narratívával. A képernyős verzió ezért a feszültségre, fizikai fenyegetésre és egy meghatározott természetfeletti antagonista hangsúlyozására összpontosít.

Ezek a választások nem helyettesítik a szélesebb La Llorona legendát. Ezek egy adaptációt képviselnek a sok közül, a Maria, a Cihuacóatl előjel, La Malinche vagy egy helyi folyó köré összpontosító beszámolók mellett. A filmet ezen hagyományokkal összehasonlítva segít elkülöníteni a felismerhető figurát a 2019-es közönség számára létrehozott konkrét cselekménytől.

Gyakran Ismételt Kérdések

Mit jelent La Llorona angolul?

La Llorona szó szerint "aki jajgat" jelent spanyolul. A név a nő megismételt kiáltásaira és a folyóban elveszett gyermekekhez való kapcsolódására utal. Az angol nyelvű elmondások általában megőrzik a spanyol nevet, mert ez azonosítja a figurát a mexikói, közép-amerikai, dél-amerikai és texasi hagyományokban.

Mit mond La Llorona, amikor sír?

La Llorona hagyományosan azt kiáltja: "Mis hijos! Mis hijos! ¿Dónde están mis hijos?" Az angol jelentése: "Fiaim! Fiaim! Hol vannak a fiaim?" A kifejezés közvetlenül összekapcsolja a hangját a megfulladt gyermekekkel és a kereséssel, amely követi a halálukat a legismertebb történet verziójában.

Kapcsolódik La Llorona La Malinche-hez?

La Llorona La Malinche-hez kapcsolódik, a Nahua nőhöz, aki Hernán Cortés tolmácsaként szolgált, de a két figura nem univerzálisan kezelhető ugyanazon személyként. La Malinche Hernán Cortésnek szült egy fiút, Martín Cortést, akit az első dokumentált mestizo mexikainak tartanak, akit név szerint ismernek, míg egy külön hagyomány La Lloronát Cihuacóatlhoz köti.

Hol mondják, hogy La Llorona megjelenik?

La Llorona azt mondják, hogy víztestek mellett jelenik meg, beleértve a folyókat, tavakat és csatornákat. A New Mexico-i verzió a Rio Grandén helyezi el, míg Sahagún hatodik előjele egy kapcsolódó gyászoló nőt a Texcoco-tónál helyez el. Gyakori mexikói kapcsolatok közé tartozik Puebla, Guanajuato, Guadalajara, Hidalgo, Ciudad de México és Estado de México.

Mi a legkorábbi dokumentált forrás, amely La Lloronához kapcsolódik?

A La Lloronához kapcsolódó legkorábbi dokumentált forrás Bernardino de Sahagún hatodik baljós előjelének beszámolója. Sahagún, aki 1499 és 1590 között élt, egy Cihuacóatlhoz kapcsolódó nőt ír le, aki a Texcoco-tóból bukkant fel, de ez kapcsolódó elemeket rögzít, nem pedig egy végleges eredetet bizonyít minden modern La Llorona verzióhoz.

Powered by GetYourGuide
Xochimilco Ökológiai Túra – Távol a Tömegtől
már $325.00★ 5.0 (40)
Elérhetőség ellenőrzése